Manapság a gentleman lét fogalmát sokan hangulatuk, vagy érdekük szerint értelmezik. Így egyre gyakrabban kényszerülünk tisztázni ezt a tartalmat, már csak azért is, hogy „egy nyelvet beszéljünk”.
 |
| Angol stílusjegyek |
Olyan formajegyekről van szó, melyek nem tűnnek lényegesnek, mégis kulcsfontosságúak a civilizáció hanyatlásának megakadályozása szempontjából. Szerencsés esetben a gentlemannek a közönségességgel szembeni ellenérzése segít leleplezni és elutasítani mindazt, ami az emberi lét elértéktelenedésével fenyeget. Remélhetőleg a gentleman még hosszú ideig megtestesíti ezeket a vonásokat s mindezek tetejébe, ahogy egy 1903-ról írt karcolatban olvashatjuk, még esztétikai normát is megjelenít.
 |
| Olasz stílusjegyek |
De miről is van itt szó? Először is, férfiak vagyunk, hadd ne kelljen ezért elnézést kérnünk. Másodszor, így vagy úgy, ki részben, ki egészen, de magyarok vagyunk, nem olaszok. Mellesleg az angol úriember is teljesen más felfogásban öltözködik, mint az olasz. Hogy a két irányzat a maga nemében stílustanilag mégis koherens és teljes értékű, az annak köszönhető, hogy mindkettő a klasszikus normákra épül. Arra az alapra, ami egykor a mienk is volt. És ma is az! Mégis tény, hogy dolgoznunk kell megjelenésünkön, finomítanunk kell azt. Európaiságunk fényesebb napokat is látott alapjairól le kell söpörnünk a port, ami rárakódott az elmúlt 60 évben, hogy értékmutató mérceként támaszkodhassunk rá, miközben igyekszünk ráérezni, mit jelent napjainkban gentlemanként élni és úgy is öltözködni. Itt, Magyarországon. Mert, ahogy az egyéni stílusfejlődés során sem az a cél, hogy másokat „majmoljunk”, úgy össztársadalmi szinten is önmagunkat, a saját stílusunkat kell megtalálnunk. Azt, ami nekünk jól áll, ami hitelesen fejezi ki egyéniségünket, amiben öltözékünket tekintve is újra európaiak lehetünk. Maradéktalanul. Mert időnként ugyan elhangzik, hogy a századforduló magyar polgári rétegének „vérében volt az elegancia”, de sokkal gyakoribb az, hogy megmosolyognak bennünket megjelenésünk sztereotip vonásai miatt, vagy megállapítják, hogy hiányoznak társadalmunkból az olyan úriemberek, akik az egyéb értékek mellett öltözékükkel is megjelenítik a megkívánt esztétikai normát.
Bírálatot tehát gyakran hallhatunk a hazai férfiöltözködés kapcsán. De van egy másik szólás is, amit én szívesen idézek fel, és ez úgy hangzik, hogy „a vér nem válik vízzé”. Talán ezért is hiszek én abban, hogy amennyiben nem csak kritikát, hanem útmutatást és megfelelő ösztönzést kap, a magyar gentleman egyre inkább képes lesz felfedezni régi önmagát.
 |
| Amerikai stílusjegyek |
Ha belevágunk, ez a felzárkózás talán nem lesz sem könnyű, sem gyors. De minden apró lépés, amit megteszünk stílusidentitásunk megtalálásáért, nemzeti, vagy egyéni szinten, közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a magyar gentleman végérvényesen visszanyerje azt a méltóságát, ami egykor tagadhatatlanul részét képezte napjainak.