Az Arbitrage (a magyar címet le sem írom, mert annyira semmi köze az eredeti gondolathoz, hogy az már röhej) egy film az emberről… arról, hogy milyennek szeretnénk látni, és milyen valójában. Egy film, amely azt mondja, hogy az életben minden a pénzről szól, azoknak is, akik ennek szöges ellentétét hangoztatják. Szubjektív értekezés az erkölcsi értékekről, a morális határvonalak megkérdőjelezhetőségéről… Azt üzeni, hogy az igazság (vagy annak vállalása) olykor senkinek sem használ, s hogy ilyen esetben, pusztán önmagáért értelmetlen, értéktelen, vagy akár egyenesen káros.
Szóval igazán mély tartalmú film, olyan mondanivalóval, aminek értelmezéséhez kell az a bizonyos érettség, akárcsak az erő, a bátorság és a szabadság egy olyan világ elfogadásához, ami nem feltétlenül hagy illúziókat.
A film egyébként stílusát tekintve is minden elemében kifinomult, vagy talán több is annál, hisz igazi luxusról beszélhetünk. A főszereplő státuszát hitelesen jelenítik meg a szupergazdagság szimbólumai, nem csak az autók, vagy a lakás enteriőrök, de természetesen a ruhák terén is.
Bár Richard Gere eleganciája bizonyos értelemben divattörténeti síkon fonódik össze Giorgio Armanival, a színész hiteles megjelenését ezúttal nem az olasz fenegyerek alkotásai, hanem a Brioni biztosította. Egy olyan klasszikus, amelyet Nazareno Fonticoli és Gaetano Savini hívott életre közvetlenül a második világháború után.
A Brioni immanens tartalmát tekintve, vélhetően nem csak számomra képvisel lényegesen komolyabb értéket, mint a Giorgio Armani által jegyzett brand. Ezzel természetesen nem signor Armani kreativitását, vagy divattörténeti szerepét vitatom, pusztán más kategóriaként tekintek rá, mint a Brionira – és csak remélem, hogy ez nem nagy bűn… ha mégis, hát senki sem tökéletes :)
 |
| Balról jobbra: Nicholas Jarecki (a rendező), Richard Gere és Susan Sarandon |
TOVÁBBI FOTÓK ÉS HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON »